Nyomot hagyni a világban

Néhány hónappal ezelőtt az egyik közösségi portálon egy klubvezető társunk megosztott egy fotót, melyhez ezt írta: amíg élünk büszkék vagyunk rá… A  budavári Sikló újjáépítésének 25. évfordulója alkalmából állított emléktáblát és  a Clark Ádám téri feljáróját ábrázolta a fotómontázs. Az emléktáblán olvasható volt az újjáépítésben rész vettek között  Balog Vilmos klubvezető neve is, aki a járművek egyik tervezője volt.

Bizonyára klubjaink tagjai között is többen vannak olyanok, akik valamilyen módon nyomot hagytak a világban. Van, aki találmányokat jegyez, aki magas rangú kitüntetés birtokosa, aki szakmájának elismert képviselője, aki több évtizeden át  remekül tette a dolgát munkahelyén  valamilyen vezető tisztségbe, aki mozgalmi munkásként szolgálta a közjót…

Indítsunk útjára egy gyűjtő-mozgalmat: derítsük ki, hogy a klubjainkban kik és mit tettek azért, hogy nyomot hagyjanak a világban. Segítsetek ebben és adjátok tovább: Néhány mondatban leírva várjuk azok bemutatását, akire büszke  lehet szűkebb és tágabb környezete.

 

2016 június végéig várjuk ezeket a mini életrajzokat. Levélben:  NYUBUSZ 1054 Bp. Akadémia  u. 1. vagy e-mail-ben:

 

 Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

  a NYUBUSZ Elnöksége

Friss híreink

Please publish modules in offcanvas position.