2013. Vezetőségválasztó küldött gyűlés

A NYUBUSZ 2013. május.13. tartotta a négy évenkénti

vezetőség választó és beszámoló küldött gyűlését.

A NYUGDÍJASOK BUDAPESTI SZÖVETSÉGE választott testületének

beszámolója a 2009-2013 években végzett munkáról és a szervezet életéről

Előzményekről:

24 évvel ezelőtt 1989-ben egy bátor asszony (Radnai Sándorné) felismerte, hogy össze kell fogni, közösségeket és azok szövetségét kell létrehozni az idősödő, elmagányosodott, sokszor betegségekkel küzdő budapesti nyugdíjasok érdekében.

Ezt a gondolatot továbbfejlesztette egy másik nagy aktivitású asszony (Barabás Tiborné) – aki hadra fogta a nyugdíjas közösségeket, és fővárosi, kormányzati, sponzori (HILD) erkölcsi, anyagi támogatást keresett, s talált az ügy érdekében.

A szövetség szépen fejlődött, tagságának létszáma nőtt, számos kulturális, egészségügyi programot sikerült megvalósítani a sorozatosan elnyert pályázati pénzekből (volt olyan év mikor 11db nyertes pályázata volt a szervezetnek) és a HILD 1MFt/év  szponzori adományából. Meg is volt az eredmény, nőtt a tagszervezetek nyugdíjasainak aktivitása, a hasznosság tudata, az önbizalom erősödött.  A számos elnyert pályázat forrásainak folyamatos felhasználása és a kiapadhatatlannak látszó újabb pályázati lehetőségek kissé elbizakodottá, gazdaságilag könnyelművé tették a szövetséget. A HILD 1MFt/év támogatásának megszűnése már jelentős mérleg hiányt mutatott.

A 2009. évben bekövetkezett gazdasági válság hatása  a szövetséget is jelentősen érintette. Különösen felerősödött ez a 2010. évben. A civil szervezetekkel kapcsolatos koncepció, magatartás gyökeresen megváltozott, a pályázati lehetőségek beszűkültek, a szponzori támogatások gyakorlatilag megszűntek.

Aztán hirtelen elnök nélkül maradt év közben a szövetség. 2009 májusától  szeptemberig igen nehéz helyzetben dolgoztunk. Az elnökségnek  az addigiaknál még inkább össze kellett fognia. A működés mindennapjainak gondjait – például sokáig nem volt aláírási jogom – meg kellett oldani:  a soros pályázatok végelszámolása, a beszámolók, a pénzügyi  elszámolások elkészítése  végül sikeresen befejeződött, tovább éltettük (és éltetjük ma is) a szövetséget.

A változtatás kényszere nyilvánvalóvá vált a  NYUBUSZ életében is. 2009 szeptemberében ezért új elnököt elnökséget, ellenőrző és etikai bizottságot kellett választani.

A 2009-2013 évek  eseményei a NYUBUSZ életében:

Az újraválasztott, önkéntesekből álló vezetésnek – a megváltozott helyzetet értékelve, a civil szervezet folyamatos működésének fenntartása, a meglevő pályázati kötelezettségek teljesítése és az eredeti cél (nyugdíjasok érdekvédelme) biztosítása mellett  – ki kellett dolgozni a rövid és hosszabb távú stratégiát.

Figyelembe véve a gazdasági és az egész társadalomban eluralkodó lelki válságot, legfőbb céloknak a NYUBUSZ a következőket tartotta:

         - a nyugdíjas közösségek fenntartását,

         - a mindennapi életet megkönnyítő, önfenntartást segítő, aktuális

információkat adó képzések (Önképző Akadémia, fogyasztóvédelem  stb.),

- előadások, egészségügyi szűrések, takarékossági akciók szervezése

 központilag és tagszervezeti szinten,

         - tanácsadások, segítségnyújtás nyugdíj, jogi, üdülési, utazási, temetkezési

           ügyekben,

- a szövetség működési költségeinek markáns csökkentése,

- a pénzügyi kötelezettségek teljesítése,

- új, hosszabb távon fenntartható szponzori kapcsolatok, partnerek

 keresése,

- kapcsolatok építése a társadalom fiatalabb generációival

- sokszínű, új és hagyományos kulturális programok szervezése

 központilag és tagszervezeti szinten.(színház, koncert)

-         kapcsolat erősítése a kerületi önkormányzatokkal, a fővárossal, az új

kormányzati szervekkel, a NYOSZ-al, az ÉLETET AZ ÉVEKNEK bp-i

szervezetével, bankokkal,

- együttműködések megújítása Vöröskereszttel, BRFK-val, BTI ZRT-vel.

- hagyományőrző, kézműves tevékenységek fejlesztése,támogatása

(Kézimunka Kör,Ötlet Kör),

- Irodalom és zene iránti igény támogatása(IRODALMI KÖR),

- Mozgás és sport iránti igény erősítése nyugdíjasainknál,

- Segítő, karitatív tevékenység szorgalmazása,

- A tagszervezetekkel személye kapcsolat erősítése.

 

Az újjáválasztott vezetőség minden tagja a képességeikhez,  lehetőségeihez mérten dolgozott a fenti célok megvalósításáért.

 

1.Szervezeti rendezvények.

 

A szövetség  a beszámolási időszak valamennyi évében jóváhagyott munkaterv alapján működött. A választott tisztségviselők havonta tartottak egyeztető és feladat meghatározó értekezleteket. (u.n. kis elnöki)

A kerületekben működő tagszervezetek elnökei és vezetői részére két havonként rendeztük meg az (u.n. nagy elnöki) értekezlet. Ezeken a tagszervezetek az aktuális programokról, információkról kaptak tájékoztatást, amelyeket kiegészíthettek és véleményezhettek is. Elsősorban ezeken a nagy elnöki értekezleteken kapcsolódhattak  a tagszervezetek a szövetség által indítványozott, központi szervezésű rendezvényekhez és programokhoz. (pld.: Önképző Akadémia, EU-s rendezvény országok bemutatása, BRFK bűnmegelőzési, fogyasztóvédelmi, tagszervezeti egészségügyi előadások, Idősek Akadémiája, AGE válságkezelési konferencia, maradék fonalgyűjtési és gyermekholmit kötő akció stb.)

 

 

2.Működés.

 

 A NYUBUSZ működésének folyamatos fenntartása, a pályázatokon elnyert programok színvonalas, maradéktalan teljesítése és a meglévő jelentős 6 Mft-os veszteség csökkentése komoly feladat elé állította a vezetőséget.

 

Mondhatom egy emberként  dolgozott a testület. Néha összeszorított foggal olyan intézkedésekre került sor, amelyeket nehéz szívvel, de elszántan kellett megtenni.  A korábbi működési költségekből sok mindent le kellett faragni (pld.: új helyett használt papírra másolás, posta költség csökkentése, egy telefonvonal felfüggesztése és  ami legjelentősebb volt: a pénztáros és az adminisztrációs alkalmazotti státusz megszüntetése, helyettesítésük megoldása önkéntesekkel stb.)

 Persze ez még mindig kevés volt a zavartalan működéshez, hiszen határidős, szabott költségvetésű, szerződésekben vállalt feladatokat kellett teljesíteni és azok költségét biztosítani. A működési költségmegtakarítás mellett, ezekhez további pénzügyi forrást kellett teremteni.

A 2009. és 2010. években ezt elsősorban tagi kölcsönökből, kevés adományból tudtuk megoldani. A  2011,  és 2012. évben – szívós munkával - sikerült a támogatói, szponzori kört gyarapítani. A szponzorok közhasznú célú támogatásaival és a működési költségek (főleg személyi költségek) erős csökkentésével mérséklődött az évről évre göngyölődő veszteség.

Örömmel jelenthetjük be, hogy  a 2012. év már nyereséggel zárult, amely lehetőséget adott a kamatmentes tagi kölcsön jelentős részének visszafizetésére. Valamennyi szerződésben vállalt feladat határidőre, színvonalasan teljesült, amelyre külön is büszkék vagyunk.

 

Nyugodtan kijelenthető, hogy a NYUBUSZ választott testülete gazdasági VÁLSÁG –KEZELÉSBŐL jelesre vizsgázott. Elmondható azonban ugyanez a szövetség állóképességéről, igényes munkájáról és mentálisának  tartásáról is. Ebben sokat segítettek a tagszervezetek és azok  önkéntes munkát végző tagjai.

 

Köszönet ezért a NYUBUSZ egész tagságának!

 

Röviden: TALPON MARADTUNK és a NEHÉZSÉGEK, VÁLSÁG LEKÜZDÉSE SORÁN MEG IS ERŐSÖDTÜNK, annak ellenére, több tagszervezetünk a 2012.évi helyiség gondok és egyéb okok miatt kimaradt!

 

2010. év óta a civil pályázati lehetőségek évről évre csökkentek, mind működésnél és mind szakmai programoknál. Így a jövőben is elsősorban  csak saját forrásainkra, szponzorainkra vagyunk utalva!

 

 

 

3. Elvégzett feladatokról, konkrét programokról.

 

a.)Közvetlenül a rendkívüli vezetőségválasztó közgyűlés után került sor 2009 októberében az ÖNKÉPZŐ AKADÉMIA megtartására, ahol 15 szakképzett előadó tartott értékes, hasznos tudnivalókat közvetítő előadást és konzultációt az élet számos területéről (jog, fogyasztóvédelem, tűzvédelem, egészségmegőrzés,  ház karbantartás, javítás, hivatali ügyintézés, magatartáskultúra, stb.). Ezt az egy hetes programot a résztvevők igen hasznosnak és jónak tartották. DVD készült a programról, melyet minden budapesti önkormányzatnak elküldtünk.

 

b.)Nagy erőpróba volt 2009 végén és 2010 első félévében  a magyar parlament által elfogadott Idősügyi Stratégia ismertetése  az IDŐSEK AKADÉMIÁJA keretében. A képzésekre nagy számú nyugdíjast mozgósítottunk. A szervezés a Közép-magyarországi régióban Budapesten és Monoron történt. A szervezők, a tagszervezeti segítő önkéntesek és a pályázatok szigorú elszámolását végzők kiváló munkát végeztek. A nagy érdeklődést kiváltó, kulturális betétekkel is színesített programszervező munkánkat a SZMIN parlamenti ünnepségen köszönte meg.

 

c.)Különleges program volt a 2010 elején megtartott SOKSZÍNŰ VILÁGUNK rendezvény. A cél az egymás mellett élő különböző nézetű, vallású és állapotú emberek a megismerésén keresztül  a társadalmi feszültségek enyhítése és az egymás közötti párbeszéd elindítása. Uttörők voltunk ezzel a kezdeményezéssel, hiszen mások most, 2013-ban kezdik felismerni a különböző emberek egymás közötti párbeszédének fontosságát (Bíró L. püspök)

A programot az NKA és MEH utófinanszírozással támogatta, de sajnos a kormányváltáskor az elfogadott elszámolásunk ellenére, a közel 0,5 MFT-ot 1 évig nem fizették ki. Ez azt jelentette, hogy más fizetési kötelezettségünk teljesítéséhez újra tagi kölcsönt kellett igénybe venni.(37.sz. csontváz lettünk?)

 

d.) A MARADÉK FONALBÓL AJÁNDÉK kötött gyermek holmik több éve sikeres akciónk, amellyel szorgalmas nyugdíjasaink sok-sok örömet szereznek nehéz körülmények között élő családoknak.

 

e.) A 2010. és 2011. évek őszén megtartottuk a „NYUGDÍJASOK FESZTIVÁLJÁT” a Kamara Erdei Ifjúsági Parkban, illetve 2011 évben a MARGITSZIGETEN  A 2010. évi rendezvénynek fő vonala  a 2011 évi EU-s elnökséghez kötődött. A fesztiválon tagszervezeteink az EU-s országok  életét és sajátosságait mutatták be. Az EU-s program  zárása 2011 első félévében, az Akadémia u.1. DÍSZTERMÉBEN ünnepélyes, különleges keretek között történt. A margitszigeti 2011.évi fesztivál célja – az idősek szórakoztatásán kívül – a szellemi fogyatékos embertársaink elfogadása volt.

 

f) Minden évben sor került az „IDŐSEK VILÁGNAPJÁ”-nak valamilyen formájú megünneplésére. 2010-ben – az Erkel év tisztelete jegyében – opera énekesek adtak emlékezetes műsort, és Glatz Ferenc akadémikus köszöntötte a nyugdíjasokat.

2012-ben pedig Szenthelyi Miklós Kossuth díjas művész hegedűjátékában gyönyörködhettünk és kötetlenül beszélgethettünk vele az életéről.

 

g.) Valamennyi NYUGDIJAS EXPÓ-n önálló standdal vettünk részt. Az EXPÓ-kon számos értékes kapcsolatot sikerült kiépíteni, amellett, hogy sok információhoz jutottunk.

 

h.) 2010 májusában AGE konferenciát is rendeztünk „ Nyugdíjasok és a válság” címmel, amelyen előadást tartott a komárnói Nyugdíjas Klub vezetője Krafcova Maria. Sikere volt nyugdíjasaink által elmondott válságkezelő, takarékossági civil praktikáknak is.

 

i.)Együttműködéseinket megújítottuk BRFK bűnmegelőzésével, OFE-val, BTI Zrt.-vel, Nagyatádon a HOTEL SOLAR-ral és az „ Életet az éveknek” budapesti szervezetével. Számos előadást, képzést tartottunk  bűnmegelőzés területén központilag és szerveztünk klubjainkban. A tudatos fogyasztói magatartás széles körű elterjesztése érdekében csaknem minden évben tartunk képzést szakemberek részvételével.

 

Nyugdíjasaink – a Kegyeleti Bizottság hozzájárulásával – továbbra is végzik nemzetünk nagyjainak sírgondozását a Fiumei úti és a Rákoskeresztúri temetőben. Nyugdíjasaink ez időszakban 510 sírt gondoztak.

 

Az Irodalmi Kör „A CSEND NAPJA” és a „A HARANGOK NAPJA”  rendezvényeken  1 -1 órás színvonalas műsoráért a 2011. és  a 2012. évben  komoly dicséretet kapott.

Az „ Életet az éveknek” budapesti szervezetével több közös programban egyeztetünk, hiszen nyugdíjasaink az ő rendezvényeire is eljárnak. Az együttműködés főleg - a főváros által támogatott - III. KOR EGYETEME előadás sorozatban  sikeres, kevésbé a közös kulturális rendezvényekben.

 

Reméljük, hogy a jövőben más nyugdíjas szervezetekkel hasonló egyeztetést sikerül kialakítani, hiszen a nyugdíjas mindenhová elmegy, ahol valamit  ingyen adnak, vagy ajánlanak! (Tisztelet Társasága, NYOK)

 

A korábbi évekhez viszonyítva szorosabbra sikerült fűzni kapcsolatunkat az országos nyugdíjas szervezettel, a NYOSZ-al. Meg is van ennek az eredménye: RAM jegyek biztosítása, pénzügyi forrás fogyasztóvédelmi képzések megtartásához, NYOSZ kártya kedvezmények, közös kulturális rendezvények, csillebérci érdekvédelmi konferencia, GENERÁCIÓNK-ba NYUBUSZ-ról szóló cikkek stb.

 

j.) Évek óta egyre több egészségügyi témájú előadást, konferenciát, szűrést tartunk. Központilag építjük ki, tartjuk a kapcsolatot a különböző cégekkel (Baush and Lomb; BÉRES; Pharma Nord; AD Pharma; Vöröskereszt, Widex stb.) és szervezzük kitelepülésüket tagszervezeteinkhez egy – egy program megtartására. A beszámolási időszakban nyugdíjasaink nagy számban részesültek étrend-kiegészítőkben és vitaminokban.

 

k.) Évről évre  nő az érdeklődés – a központunkban működő – Kézimunka Kör, Ötlet Kör és az Irodalmi Kör programjai iránt. Létszámuk is örömtelien gyarapodik. Megjegyezendő, hogy évek óta a budapesti és a  Pest megyei irodalmi és versmondó régiós elődöntők szereplői - az országos megméretésen - csaknem minden esetben dobogós helyet szereznek.

 

l.) Nagy számú nyugdíjasunknak tudunk örömet szerezni olcsó komoly zenei koncert és támogatói RAM jegyekkel. 1400-1500 nyugdíjasunk részesült a Szenthelyi koncert jegyekből, az elmúlt két évben. A nagy szervezési munkánkat jelentősen akadályozza, hogy más nyugdíjas szervezetek –a mi klubjaink tagjait megkeresve – ezekre a kulturális programokra jegyárban alánk ígérnek.

Kezdeményeztem már ez ügyben egyeztetést, de eddig nem jártam sikerrel!

 

m.) Változatlanul jól működik az ingyenes jogsegély, nyugdíjügyi, üdülési tájékoztatási szolgáltatásunk. Az előző években a rászoruló nyugdíjasainknak 1500 üdülési csekk megszerzését segítettük, amely lényegesen kedvezőbb volt (több elfogadóhely, egyszerűbb regisztráció stb.) a jelenlegi rendszernél. Sokan fordultak szövetségünkhöz  méltányossági nyugdíj, egyszeri támogatás igénylése, annak intézése ügyében. Segítségünk csaknem valamennyi esetben eredményes volt.

A „ NYUGDÍJASOK A NYUGDÍJASOKÉRT” szakember közvetítésünk megújításra szorul.

 

n.) KI MIT TUD-ot is rendeztünk sikeresen újra értékelve a megrendezés szempontjait (színvonalas programok, azonos időtartam, szórakoztatás, helyezés nélkül csak a részvétel legyen elismerve.)

 

o.) Mozgással, sporttal kapcsolatos központi kezdeményezéseink még nem hozták meg az elvárt eredményt. A turista, üdülési célprogramok szervezése több klubunknál azonban igen sikeres, aminek igazán örülünk!

 

p.)  Igyekszünk a nyugdíjasainkat az aktuális tudnivalókkal, információkkal ellátni.

 

q.) Informatikai képzéseken újabban egyre több nyugdíjasunk vesz részt.

 

r.) A közelmúltban a legsikeresebb – az „ Életet az évek”-kel, ELTÉ-vel közösen tartott, fővárosi támogatású – III. KOR EGYETEME.

 

s.) Újabban szövetségünket és klubjainkat – adott témákban – a MÉDIA sűrűbben megkeresi, így módunk van véleményünket elmondani. Érdekvédelmi tevékenységünk 2010 óta csorbult. Ennek oka, hogy több kerületben és a régi formájú kormányzati IDŐSÜGYI TANÁCS nem működik.

 

 

 

4.Zárás.

 

Engedjétek meg, hogy egy régi latin mondást idézzek!

 Primus inter pares.  Lefordítva: első az egyenlők között.

 Szükségesnek tartom  elmondani, hogy elnökként valóban igyekeztem minden munkából elsőként kivenni a részem. Hiszen ezt vállaltam a megválasztásomkor. Ám az elnökség tagjai és sok-sok hangya szorgalommal dolgozó önkéntes aktívánk nélkül nem sikerült volna mindaz, amit elértünk. Jó arra gondolni, hogy csapatban dolgozunk. Bár mindenkinek van valamilyen részterülete, aminek felelőse, de végül ha „dolog” van, akkor mindenki ott segít, ahol tud. Különösen megmutatkozott ez a nagy rendezvényeinken,  például a sikeres nyugdíjas fesztiválokon.

 Amikor számvetést készítünk az elmúlt évekről köszönetet is kell mondanunk a választott tisztségviselők és az aktívák munkájáért.

a./Mindenekelőtt szövetségünk elnökhelyetteseinek. Köztük is elsőként Szalai Józsefné Marikának, aki általános elnökhelyettesként  remek munkát végzett. Fáradhatatlanul dolgozott a budapesti idősek érdekében, intézte a nyugdíj, üdülési ügyeket, szervezte rendezvényeinket és elkötelezett volt a nyugdíjas érdekek védelme ügyében. Saját elhatározásából a jövőben már nem vállal tisztséget. Köszönjük a sok éves áldozatos munkáját. Kívánunk jó egészséget, hosszú boldog éveket és számos szép utazást még kedves férjével együtt.  

 

         -Gál Andrásé (Marika) elnökhelyettes nagy hozzáértéssel, szívós kitartással szervezi egészségügyi programjainkat, ápolja támogatóinkkal  a kapcsolatot és végzi a tagszervezeteink szövetségünk számára is anyagi hasznot hozó munkáját.

 

         -Király Istvánné(Kató) elnökhelyettes régóta szervezi a szövetségünk színvonalas kulturális programjait és rendezvényeit. Sokrétű, kulturális tevékenysége sok-sok feledhetetlen órát szerzett valamennyinknek. Nagy tudása, kitűnő ízlése és jó arányérzéke garancia arra, hogy kulturális rendezvényeink minden esetben elismerést vívnak ki.

 

         b./Elnökségi tagjainknak is köszönetet kell mondani.

         -Agócsné Balla Mária elnökségi tag kitűnő szervező és gyakorlati érzéke a felmerülő problémák gyors, hatékony megoldásában nagy segítség  szövetségünknek. Adminisztrációs munkákat pontosan, a tagszervezetekkel való kapcsolattartást folyamatosan végzi.

 

         -Birta Bertalanné(Györgyike) elnökségi tag szorgalmas, szívós munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy szerződéseink, kötelezettségeink pénzügyi teljesítése és elszámolásaink határidőre, pontosan megtörténjenek. Forráshiányos időszakok átvészelését  segítette bölcs takarékossága, a törvényes megoldásokat kereső kreatív szemlélete.  

 

-Czomba Ferenc elnökségi tag készséggel vállalt és csinált minden adódó „ad hoc” munkát, amellett, hogy kiosztotta havonta előfizetőinknek a GENERÁCIÓNK-at. A kerületében tartja a kapcsolatot tagszervezeteinkkel és részt vesz az XXII kerületi Önkormányzat bizottsági munkájában is.Köszönjük a munkáját!

-Gregus László elnökségi tag megfontolt, józan magatartása, az idős emberek érdekében való elkötelezettsége és sokrétű feladat vállalása nagyban hozzájárult  programjaink sikeréhez.  

 

-Juhász Lászlóné(Piroska) elnökségi tagnak csak a beszámolási időszak feléig tapasztalhattuk meg korrekt, szorgalmas munkáját. Köszönjük!

 

-Kerék Katica elnökségi tag szerény,  korrekt,  megbízható munkájával segíti a szövetség munkáját. Nagyra értékelhető, hogy szívén viseli  az idősek mozgásra való késztetését, végzi a karitatív munkát és vezeti a kerületében a természetjárásokat.

 

-Perger Istvánné elnökségi tag nem szélsőséges, józan szemlélete és segítőkészsége számos szervezési munkánál(temetőgondozás, színházjegy szétosztás stb.) nagy érték a szövetség számára.

 

-Sarkadi Nagy Emilia elnökségi tag önzetlensége, bölcsessége,  intellektusa és igazi humanista szemlélete például szolgál mindannyinknak. Értékes,  hasznos segitséget mindenkor gondjaink megoldásához.

 

-Viasz Margit elnökségi tag szakmai ismeretei, az emberekkel való foglalkozás területén szerzett tapasztalatai kiválóan hasznosultak szövetségünk részére készített pályázatoknál. Egyéb elfoglalkozásai  miatt nem tud elnökségi jelölést vállalni. Köszönjük a munkáját!

 

 

Elnökségünk több tagja  - megválasztása esetén – vállalja, hogy továbbra is erősíti csapatunkat.

 

 

 

         c./ Köszönetet mondunk Ellenőrző Bizottságunknak.

         -Mezei Ottóné az Ellenőrző Bizottság vezetője civilek könyvelése területén nagy tapasztalattal  rendelkező  és hihetetlen munkabírású szakember. Önzetlen, empatikus személyisége szakértelme mellett, távozásával hiányozni fog szövetségünknek! Köszönjük a munkádat Magdika!

 

         -Veresné Mohos Angéla az Ellenőrző Bizottság tagja kiváló, szorgalmas és méltó együttműködő partnere volt  Mezei Magdinak. Köszönjük a segítő munkádat Angéla! 

 

         -Módos Béla az Ellenőrző Bizottság tagja a lehetőségeihez mérten segített a munkában. A jelenlegi betegségéből mielőbbi felgyógyulást kívánunk.

 

         d./Köszönetet mondunk az Etikai Bizottság vezetőjének Dr Szalóky László ügyvédnek. Az mindig jó, ha egy szervezet életében nem kell az Etikai Bizottságnak intézkedni. Ez volt a beszámolási időszakunkban is. Dr. Szalóky László azonban fellelte azt módot,hogy -etikai munka hiányában- miben segíthetne a szervezetünknek. Fáradhatatlanul végezte nyugdíjasainknak a jogi tanácsadási munkát. Köszönjük Laci!

 

 

         e./ Nem maradhat el a köszönet önkéntes segítőinknek sem!

         -Martos Eta

         -Gyurasics Ágnes

              -Jachel Györgyné

         -Borbényi Ágnes

         -Lukács Béláné

         -Paitli Annamária

         -Galla Gyuláné

 

 

 

 

2013-05-11.

 

 

                                                                  Véghné Reményi Mária

                                                                           elnök 

                                                                   az elnökség nevében

 

 

 

 

 

Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége

1054 Budapest Akadémia u. 1.

 

A mérleg szerinti pénzeszközök, bevételek és eredmények alakulása

2009, 2010, 2011 és 2012 években.

 

Év

  Pénzeszközök

           eFt

   Bevétel

      eFt 

     Eredmény

          eFt

2009

     1.767

      5.628

       -6.229

2010

        917

    15.160

       -1.445

2011

          29

      3.086

          -585

2012

        362

      2.496

           836

 

2013. május 02.

 

                                                                                  Véghné Reményi Mária

                                                                                              elnök

 

 

Friss híreink

Please publish modules in offcanvas position.