Klubélet

Soroksári Nyugdíjas Klub Bulgáriában

2009. október közepén Barabás Erika klubelnök vezetésével élményekben gazdag kiránduláson voltunk Bulgáriában.



Részt vettünk a 20 éves Tvardicai Nyugdíjas Klub jubileumi rendezvényén is.

Ellátogattunk a világhírű Rilai kolostorhoz és Nessebárba . Megcsodáltuk a Sipka szoros hőseinek állított monumentális emlékművet, Veliko Turnovot a régi fővárost és a jelenlegit Sofiát.

Természetesen, jól szórakoztunk és szórakoztattunk is a sok kilométer ellenére fáradhatatlan volt az örökifjú társaság.

Sok fotóval és szép emlékekkel tértünk haza.

Gazdagréti Őszikék 25 éves ünnepsége

A hagyományos Új budai halászléfőző versenyen részt vett a 25 éves jubileumát ünneplő gazdagréti "Őszikék" nyugdíjas Klub is.

A halat ezúttal is az Új budai Önkormányzat biztosította az Őszikék külön díjat kaptak, amelyben könyvek voltak és a rendőrség óriás marcipán tortája.

Természetesen ilyen alkalomkor kulturális műsorral szórakoztatják a nagyérdemű t. A kulturális műsorok legvidámabb csoportja címet az "Őszikék" nyerte el.

Jövőre veletek ugyanitt!

Mi is voltunk Nagyatádon

Az "is" azt jelenti, hogy a NYUBUSZ Klubjai már évek óta járnak Nagyatádra és minden alkalommal elmondják, hogy a Hotel Fontana igazi "idősbarát" szálloda, nem beszélve a "fiatalító" gyógyvízről. A "puding próbája", ha megeszik - mondják a bölcs angolok, így hát mi is útra keltünk.
    
...

...     Az NYUBUSZ elnökségének néhány tagja, aktív segítői és néhány klub elnöke, akiket 2 napos látogatásra meghívott a nagyatádi Hotel Fontana. Kis társaságunk vidám hangulatban érkezett meg, Varga Szilvia és Kiss Zsolt a Hotel Fontana vezetői nagy szeretettel fogadtak.

Pillanatok alatt megtörtént a szobák elosztása. Nagyon kellemes, szépen és kényelmesen berendezett szobák vártak ránk. A kétemeletes szálló lifttel is rendelkezik, így az épületen belül kényelmes a közlekedés. Később megtudtuk, hogy két szoba teljesen akadálymentesített. Finom ebéddel vártak a tágas világos étkezőben. Délután Nagyatád Város önkormányzatának autóbuszán jártuk be a város nevezetességeit. Idegenvezetőnk Kiss Zsolt volt. A városnézés után irány a Városi fürdő. Nem kellett messzire menni. A szállodával szemközt egy gyönyörű parkban fekszik a gyógyhatású termálfürdő, ahol mindenféle gyógykezelés is igénybe vehető.

...     

Este zenés-táncos vacsorára voltunk hivatalosak. Másnap ismét irány a fürdő. Ebéd után diavetítéses kiselőadásban, megismerkedhettünk a környék nevezetességeivel, kirándulási lehetőségeivel. A Hotel Fontana-ban azt is elmondták, hogy nyugdíjas csoportok részére kedvezményes üdülést biztosítanak.

Csodálatos két nap volt.
Igazuk volt azoknak, akik dicsérték, mi is csak ajánlani tudjuk, aki teheti menjen Nagyatádra - de ne csak 2 napra!
 
20 éves a Kőbányai Nyugdíjasok Egyesülete

A Józsefvárosiak együtt egymásért klub

Ahogy már az "Őszikék" Nyugdíjas klubtól és a Nyugdíjasok Szabadidő Társaságától megszoktuk

ismét sikeres rendezvénnyel örvendeztették meg klubtagjaikat "Gazdagréti Tavasz 2011" címmel.

A Nyugdíjasok Szabadidő Társasága szellemi vetélkedővel lepte meg az egybegyűlteket,

akik a "Tavaszhoz kapcsolódó népi hiedelmek" tárgykörében tehettek tanúbizonyságot tudásukról.

Majd pihenésképpen egy rövid, humoros nosztalgia filmvetítést tartottak.

A jól sikerült délután lezárásaként az Őszikék nyugdíjasklub által készített -

a Közösségi ház dolgozói által tálalt - finom gulyásleves elfogyasztására került sor.  

S hogy a délután sikeréhez kik járultak hozzá?

Természetesen a mindig tettre kész Oláh Margit,

az Őszikék nyugdíjasklub vezetője és Gálné Böbe,

a Nyugdíjasok Szabadidő Társaságának vezetője.   

CSEREPESHÁZ NYUGDÍJAS KLUB

Kiss Erzsébet vezette Cserepesház Nyugdíjas Klub tagjai komolyan vették a NYUBUSZ jelszavát, amennyiben legyen ez az év nem csak az önkéntesség éve, hanem a mozgás éve.
Első állomásuk a Sas hegyi tanösvényen tett kirándulás volt.

Következő állomás a székesfehérvári Bori vár

és az Alcsútdobozi arborétum volt.

Jól sikerül a Kopaszi gáti kirándulás is.

Természetesen a szórakozás sem maradhat ki a programokból, ami szintén mozgással jár, merthogy a névnapi bulin táncra perdült az ünneplő közösség.

Természetesen a kultúra sem maradhat ki az események sorából.

Király Kató és csapatától megszokott, jó színvonalú irodalmi délutánon vettek részt a klub tagja,

amelyet ezúttal Faludy György emlékének szenteltek

 

Kispesti Nyugdíjas Szociális és Érdekvédelmi Egyesület (KINYE)

 

Kispesti Nyugdíjas Szociális és Érdekvédelmi Egyesület (KINYE) június 4-én

"Szuper nagyi pörköltfőző" versenyt rendezett

21 3-5 fős csapatok főzték a különböző receptek alapján

elkészített pörkölteket, gulyásokat, ragukat.


A bográcsok körül sürgölődő nagyik, nemcsak a jó féle húst és fűszereket rakták az alkotásba, hanem a szívűket is, így aztán nagyon nehéz volt eldönteni, hogy kinek a pörköltje volt a legjobb. A pártatlan zsűri a tanárok csapatát juttatta a dobogó legfelső fokára. Minden esetre a szuper nagyik nemcsak azt bizonyították be, hogy gondos, segítőkész nagyszülők és szülők,és hogy nemcsak a saját konyhájukban, hanem a bográcsok mellett is tudnak felejthetetlen ízeket alkotni.    

 

 

10 éves a Kézimunkakör

 

Tíz éve már, hogy Kriszt Vilmosné vezetésével megalakult a NYUBUSZ kézimunkaköre.

Ügyes kezű asszonyok azóta készítik a szebbnél-szebb hímzett, kötött, és horgolt kézimunkákat. A tíz év alatt számos kiállításon mutatták meg az érdeklődőknek alkotásaikat.

2009-ben maradék fonalgyűjtő akciót szerveztek, és az összegyűlt fonalakból pulóvereket, sálakat, sapkákat, stb. kötöttek, horgoltak, amit a Mikulásgyárba szállítottak.

Ezzel számos nagycsalád gyerekeinek szereztek karácsonyi örömöt. Az árvíz idején takarókat kötöttek, ezzel segítve a rászorulókat.
Rendszeresen szerepelnek a nyugdíjas expókon, a NYUBUSZ rendezvényein.
Büszkék vagyunk Rájuk, jó egészséget kívánunk és szeretnénk még sok szép alkotásukat bemutatni.

Gratulálunk az első 10 évhez!

Kriszt Erzsike köszönti a jubiláló  
szakkör tagjait

 

A jubileumi terítő, amelyre a
készítők nevét is kihímezték.

 

Az ünneplésbe egy kis
nosztalgiázás is belefér.  

Friss híreink

Please publish modules in offcanvas position.