Arany János - Nagyszalonta, 1817. március 2. - Idézeteit használva mindennapjainkban öntudatlanul is jelen van.
Vásár az élet: a földnek lakosa
Ló -fut, könyökli egymást és tapossa.
A nép fontosabb dolgot is megért, csak nyelvén adják elő
Egyszerűen, néhány szóban megmondani neki valamit: ez a dolgok veleje.
Az ember tiszte, hogy legyen
Békében, harcban ember.
Midőn a munka és vagyon
Egymástól messzi esnek,
És a tökélyre vitt csalást
Mondhatni rendszeresnek.
Olyan marsra lábam se billentem,
Hogy azt bántsam, aki nem bánt engem.
Nehezebb eltörni a faragatlan fát.
Jó az Isten, jót ad …
S boldogságot
Irigy nélkül még ki látott?
Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb, vagy utóbb, de diadalt arat.
Nemes önbizalom, de ne az önhittség,
Rugói lelkedet nagy célra feszítsék:
Legnagyobb cél, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.
Vess számot erőddel, s legjavát, amelyet,
Leghasznosbnak ítélsz, hazádnak szenteljed.
Hass! buzdíts! Egyesíts!, hogy osztály ne légyen
Köztünk, hol magyar szó, honfiérzet – szégyen.
Rossz időket érünk
Rossz csillagok járnak
Ha per, úgymond, hadd legyen per.
Ki kopog mi kopog?
Adassék a levél...Tulajdon Kezébe
Senkinek se másnak.
Nem mese ez gyermek…
Hátra van még a fekete kávé:
Miért zúg a tömeg?
Lélek az ajtón se be, se ki!
Mindenki gyanús nekem, aki él!
Tanum az Ég, s minden seregi!
S a nép, az istenadta
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere…
Szó bennszakad, hang fennakad
Lehelet megszegik.
Áll néma csend:légy szárnya bent
se künn, nem hallatik:
Fejére szól, ki szót emel!
Oh , irgalom atyja , ne hagyj el.
Hullattja levelét az idő vén fája
Összeállította : Király Kató