Akciós üdülési ajánlat

Sikerült akciós áron befizetnem a családdal közösen egy visszafogottabb nyári üdülésre.

Ennek az árát talán még én is ki tudom köhögni. Az idei úticél Costa del Balkon.

Az idegenvezető pedig Miguel de Carantén lesz.

Szerencsém volt mert kifogtam a legjobb utazási irodát, ami a Home de Tour.


Csak nehogy elfelejtsem a helyi népszokásokat, például hogy reggel 9-12 között a vének tanácsa ülésezik a szabadban, amit nem illik utcai járkálással megzavarni.

Van több fakultatív program is, mi Maszkabálra fizettünk be, de csábító volt a világhírű énekes Vak Cina koncertje is, akit sokan szeretnének már látni, de senki sem tudja jelenleg hol rejtőzködik.

Az utazást repülő helyett room to room rendszerben gyalogosan tesszük meg, hogy bejárhassuk Costa del Balkon minden szegletét.

HA elfáradunk, akkor majd olvasgatunk, hiszen magammal hoztam Vu Han Solo „A kígyóevők földjén” című legújabb kalandregényét.

Én már nagyon várom, szószerint lázasan készülék erre az útra.

Remélem a gyerekek addig nem bosszantanak fel, mert akkor megtanítom őket gumikesztyűbe dudálni.

Azt máris előre jeleztem a családnak, hogy nem lesz egész nap nassolás, mert aztán jön a gyomorrontás, és lehet egymástól minimum másfél méterre hányni.

Persze nass ide vagy oda, tuti felszedünk pár kilót a jó kis házi kifőzdénkben, így veszek is bérletet a SZALADJ OTTHON konditerembe.

Állítólag a tuti módszer egyben idei sláger az operatív törzshajlítás....És ha ez sem segít a fogyásban, akkor én mosom kezeimet.

Üdvözlettel: MARADRÓL

Friss híreink

Please publish modules in offcanvas position.