7. levél

KEDVES NYUGDÍJAS KORTÁRSAIM!

Szép, napos nyár, július van. Az eső  néha el-el kap  bennünket, de a meleg, a forróság miatt még talán jól is esik ez.

Hát a koronavírus járvány lelassulása, a megbetegedések, a átfertőződések   számának jelentős csökkenése miatt, a magyar gazdaság fokozatos, óvatos beindítása elkezdődött.  Nagyon örülünk ennek, hiszen mindannyian fellélegezhetünk!

Köszönet nektek és azoknak, akik fegyelmezetten, önmegtartozással  betartották a védelmi intézkedéseket, az egészségügyieknek, a szociális munkásoknak, a szolgáltatóknak,  a segítő lakosságnak és az önkormányzatoknak!

A szigorú korlátozások jó része ugyan megszűnt, de a  vírulógusok és Merkely professzor tanácsai szerint néhány intézkedést továbbra is be kell tartani, mert a vírus itt van és támadásra vár.

Az óvatosság és a védő- intézkedések figyelmen kívül hagyása - főleg a tömegrendezvényeken- bizony  már a környező országokban (Ausztria, Szerbia, Németország, Horvátország, Oroszország stb.) újra elindította a fertőződések számának növekedését, átfertőződéseket. Ez figyelmeztető tapasztalat számunkra is!

Melyek a továbbra is javasolt óvatossági szabályok:

  • maszk viselése vásárláskor, utazáskor, rendezvényen való részvételkor
  • távolságtartás másokkal való érintkezéskor
  • gyakori kézmosás, fertőtlenítés
  • külföldi utazás után javasolt a vírusteszt. Pozitív eredmény esetében, a két hét szigorú karantén

Pedig milyen jó lenne sokszor megölelni a másikat, az unokát, együtt örülni velük!

Hamarosan itt augusztus  20-a és az azzal kapcsolatos tömegeket megmozgató rendezvény sorozat, tűzijáték. A korábbi években legszívesebben a Duna partról néztük – bizony nagy tömegben! Az egymáshoz közelálló tömeget, most kerülni kell, hogy az átfertőződést elkerülhessük.

Változatlanul nagy fegyelmezettséget, óvatosságot kérek tőletek mindannyiunk védelmében!

Tudom be fogjátok tartani!

Budapest, 2020-07-06.

Barátsággal:

Véghné Reményi Mária
Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége
elnök

Friss híreink

Please publish modules in offcanvas position.